TE+ÉN TÜKÖR

TE+ÉN TÜKÖR

A könyvben szereplő történetek barátaim, ismerőseim történetei, köszönöm, hogy őszintén megnyíltak nekem.
Élethelyzeteiket, tapasztalataikat azért írtam meg, hogy mindannyian okuljunk belőlük, mert hiszem, hogy többé, teljesebbé válunk általuk.
A történetek szereplői között voltak olyanok, akik számomra meglepő módon a nevüket is vállalták, ezért néhány esetben meghagytam az eredeti keresztnevet. Ott, ahol fontos volt a hivatás, a valódi foglalkozást írtam, és csak apróságokon változtattam.
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik nem pusztán más emberek életére, sorsfordulataira kíváncsiak, hanem elég bátrak ahhoz, hogy a történetekben, azaz a tükrökben felismerjék saját magukat.
Az elején például ez a nehezebb út. Önmagunkba nézni. Sokkal könnyebbnek tűnik a másik ember gondolatait, szavait, cselekedeteit bírálni és ítélkezni. Ekkor még nem tudjuk azt, hogy ítéleteinkkel éppen magunkról mondunk véleményt, hiszen a másik ember az életén keresztül "csak" tükröt tart elénk, de ezt az élő tükröt még nincs teljes bátorságunk elfogadni és benne felismerni saját magunkat.
A látszólag könnyebb utat választjuk: önmagunkba nézés, vagy inkább önmagunkra látás helyett, "vakon és süketen" ítélkezünk. De ez csak látszólag a könnyebb út.
A valóságban ez az út telis tele van nehézséggel, görönggyel, fájdalommal, egyszóval sok-sok boldogtalan élethelyzettel. Ezért is mondjuk sokszor, hogy az élet nehéz. Mi cipeljük a súlyokat. Ezek a saját nehézségeink, "elengedésre" megérett szerepeink. Ezért fáj a nyakunk, a vállunk, a derekunk s ezért "meszesedünk". Berögződtünk. A saját, addigi szerepünkbe, képzetünkbe, ideológiánkba, változásra-képtelenségünkbe.
Kisfiam óvodás korában egyszer elmesélte, hogyan csúfolódnak egymás között a csoportban. Oda-vissza mennek a gyerekes froclizások, és a végén, ha már le akarják zárni a vitát, azt kiabálják egymásnak: "Tükör, tükör visszavág!"
Ámulva hallgattam, mert a gyerekek még tudják, mit jelent az, hogy a tükör visszavág, hisz' minden emberben, akivel kapcsolatba kerülünk, megláthatjuk önmagunk egy részét. Ez nem sértés, hanem lehetőség, a gyerekek ezt még ösztönösen elfogadják, nem ítélkeznek, csak játszanak.
Ha rájövünk arra, hogy az életünkben minden történést és koreográfiát a mi energiánk mozgat, megtudhatjuk, hogy az élet csodálatos! Mi teremtjük.
Egymásban való tükröződésünk óriási lehetőségével egész életünkben tudatosan élhetünk, de később mi felnőttek ezt "elfelejtjük", és folyamatosan egymással játszmázunk. Nem játszunk, hanem játszmázunk. És ezek a játszmák fájdalmasak, keservesek, önpusztítók és betegesek.
A legfontosabb, amire rájöttem e könyv írása közben, hogy életünk során a bennünk lévő feltétel nélküli szeretet és a félelem által gyűjtjük élettapasztalatainkat, illetve ennek arányában történnek velünk a dolgok.
S ha már nincs szükségünk az életfolyam fájdalmas és küzdelmes részére, akkor fájdalmak nélkül is tudunk fejlődni. Sőt, sokkal nagyobb léptékben. Ekkor már nem mások cselekedetei által kényszerülünk szembesülni saját félelmeinkkel, hanem a magunk örömére kezdjük tudatosan megismerni önmagunkat.
Életünk minősége rajtunk múlik. Nem a körülményeinken. A körülmények az okozatok, mert az okok bennünk vannak. A körülményeink, ahogy az emberek is, minden pillanatban bennünket tükröznek vissza. A körülményeink (beleértve a körülöttünk élőket is) pedig akkor tudnak változni, ha mi változtatunk saját magunkon. Úrrá leszünk félelemérzetünkön, azaz a félelmeink által életre hívott sok-sok emberi és mégis kicsinyes tulajdonságunkon.
A történetek olvasása közben légy éber, kedves olvasóm!
Figyeld meg, hogy milyen érzéseket váltanak ki benned ismerőseim történetei.
Ne csalj, mert azzal saját magad csapod be. Persze csalhatsz is, csak akkor még nem hiszed el, hogy elég erős vagy az igazság elviseléséhez.
De ha már elég erősnek érzed magad, akkor tudatosan is kezedbe veheted életed irányítását, mert a sorsát mindenki egyedül maga írja meg.
A világ sorsát pedig mindannyian együtt.