Bibliai atlasz

Bibliai atlasz

Atlasz
Kötési mód
keménytábla
Kiadó
Kálvin Kiadó
Kiadás éve
2009
Terjedelme
64 oldal
Dimenzió
235 mm x 255 mm x 10 mm
Vonalkód
9789633008690

Bibliai atlasz


A Német, a Dán és a Magyar Bibliatársulat által szerkesztett atlasz segítséget kíván nyújtani a bibliaolvasóknak, a Bibliával foglalkozóknak és mindazoknak, akik meg akarnak ismerkedni azzal a földrajzi területtel, ahol a bibliai történetek lejátszódtak és megíródtak.
Az atlasz a 77 áttekintő és a bibliai szövegekhez tartozó térképek mellett számos színes fényképpel mutatja be a bibliai tájakat és helységeket.
A Bibliai atlasz három részre oszlik, ezek mindegyike más témakörrel foglalkozik: az első a földrajzzal, a második a történelemmel, a harmadik a bibliai történetekkel. Negyedikként a Jeruzsálem helyrajzával és történetével foglalkozó rész egészíti ki az atlasz anyagát.
A bibliai történetekhez segítséget nyújtó térképek mindegyike egy-egy sajátságos bibliai részt szemléltet, mint például Dávid győzelmeinek elbeszélését, Jézus galileai működését vagy Pál apostol utazásait. A bibliai hely- és személynevek a Magyar Bibliatársulat által 1990-ben megjelentetett revideált új fordítású Biblia névformáit követik.
Eredeti ára: 2 600 Ft
2 210 Ft Internetes ár (fizetendő)
15 %
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása