Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Under Your Scars - Sebhelyed alatt
"Ha aggaszt, maradt-e bennem emberség, Elena, akkor nézz a lelkem mélyére, és ott keresd, és talán rátalálsz, mert én nem vagyok biztos benne, hogy maradt-e bennem". Az FBI szerint három gyilkosság után hivatalosan is sorozatgyilkosnak számítok. De minek tekintenek ötvenkettő után? Elnémítónak neveznek. Egy utolsó golyó elég lett volna, hogy ne ragadjak el több lelket, és ha meghúztam volna a ravaszt, nagy szolgálatot tettem volna Meridian Citynek. Egy segítségért könyörgő angyal állított meg, és azon az éjszakán három életet vettem el miatta. Aztán a három nyolcra növekedett, a nyolc pedig húszra. A húszból huszonegy lett. Abból pedig huszonhárom. Elena Young a történetem hőse, míg az övében én a gonosz vagyok. És ez az a fajta történet, amiben a gonosz megszerzi a hősnőt, még ha az bele is hal.