Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Éjszaka trilógia
„Az éjszaka egy önálló történet – szögezte le Elie Wiesel 1983-ban –, de ez a forrása mindannak, amit a későbbiekben írtam.” Ez az 1958-ban megjelent kisregény volt a szerző első műve, amelyet másodikként és harmadikként követett A hajnal (1960) és A nappal (1961). Az említett kötetek közül az első kettő már évtizedekkel ezelőtt megjelent itthon, de a teljes trilógia most először olvasható magyarul.
Az ortodox zsidó családban, az erdélyi Máramarosszigeten született Elie Wieselt – apjával, anyjával és húgával együtt – 1944-ben deportálták Auschwitzba. Családjából egyedül ő élte túl a kegyetlen megpróbáltatásokat; tizenhét éves volt, amikor a háború végén szabadult.
Az Éjszaka trilógia az 1986-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett író és emberjogi aktivista életének három fordulópontjáról szól. Az éjszaka a náci koncentrációs táborok hétköznapjait tárja elénk, és voltaképpen a túlélésért folytatott küzdelem krónikája. E művében Elie Wiesel a személyes tapasztalatairól számol be, míg a trilógia második és harmadik része – ha tartalmaz is bizonyos önéletrajzi elemeket – javarészt fikció. A hajnal a háború után Palesztinába özönlő zsidóságnak az önálló állam megteremtéséért folytatott harcát mutatja be. A regény középpontjában az a súlyos erkölcsi dilemma áll, hogy a szabadságukért küzdő harcosoknak szabad-e alkalmazniuk a „szemet szemért”-elvet. A trilógia záró része, A nappal a lágerek túlélőinek későbbi sorsát, a szeretteik elvesztését feledni, feldolgozni nem képes áldozatok tragédiáját jeleníti meg.