Hajtűkanyar

Hajtűkanyar

A szerző - aki többször vallotta magát "vidéki urbánusnak" - arról is nevezetes, hogy időnként más-más városban tűnt fel, így próbálva tágítani a hazai, szűkös életkereteket. Igaz, a rendszerváltás táján tartósan letelepedet Fehérváron, ahol folyóiratot szerkesztett, könyveket adott ki. Ez a megállapodottság 2003-ban ért véget, amikor - hazafelé tartva - szülővidékére költözött, és Zalaegerszegen a Pannon Tükör főszerkesztőjeként folytatta az irodalomszervezést, szerkesztést, könyvkiadást. S közben makacsul írta humorral átszőtt, kritikus hangú, groteszk-ironikus hangú verseit. Az új termés egy része a félrebeszéd című kötetben jelent meg, 2009-ben. Ám a késő őszikék korszaka nem zárult le, alkotókedve nem apadt el, s újabb tónusokkal sikerült bővítenie jellegzetes témaköreit. Az új kötet fő motívuma az idő: a mulandóságba vetett ember "kalandjainak", hányattatásainak és partra érésének pillanatai. S a befejezetlenség érzete, amivel az egyéniség szembesül - valami teljességre, egészre, kerekre áhítozva. A költő nem tagadja meg a korábban is mívelt közéleti költészetét, a rendszerváltás ethoszának számonkérőjeként benyújtja (erkölcsi) számláit azoknak, akik visszaéltek (és visszatértek), anélkül, hogy bármit is tanultak vagy felejtettek volna...
A hazatérés élménye mégis megnyugvást jelent, a "megérkezés" Pannóniába, földrajzilag és kulturális-történeti értelemben, a gyökerek felfedezése, s az azokhoz való szoros, eltéphetetlen kötődés, ragaszkodás. A visszatalálás a régi (gyerekkori-ifjúkori) "lábnyomokba", a katartikus "emlékpróbák", a múlt fénylő, feledhetetlen pontjainak felidézése - megteremti azt a "kulturális" értékfolytonosságot a meg-megszakadó intervallumok, drasztikus változások közepette, ami kárpótlás a múlt hajszoltságaiért. A legvalószínűtlebb "hajtúkanyarokban" is...