Vérnél is sűrűbb - Zoe Bentley 3.
Mike Omer
Kiadó
Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Dimenzió
136 mm x 204 mm x 33 mm
Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Vérnél is sűrűbb - Zoe Bentley 3.
A vég egyre közeledik... De ki lesz az, aki túléli?
Egy gyilkos, aki az áldozata vérét issza?
Zoe Bentley, az FBI profilozója és Tatum Gray ügynök
azt hitték, már mindent láttak, de ennek a fiatal nőnek
a barbár meggyilkolását nehezen emésztik meg.
Nem számítottak rá, hogy ezen az ügyön fognak dolgozni.
Ám a vámpirizmustól eltekintve a gyilkos módszere kísértetiesen hasonlít
egy sorozatgyilkoséra, akit jól ismernek. Ő pedig nem más,
mint Rod Glover, aki gyerekkora óta üldözi Zoet. A helyszínelés során
kiderül, hogy a gyilkosság valóban az ő műve,
ám váratlan döntést hozott, hogy a beteges célját elérje.
Zoe frusztrációja egyre nő, miután egy újabb nő kerül elő holtan,
akinek szintén ittak a véréből – egy harmadik nőt pedig elrabolnak.
Az idő rohan, de Zoe tudja, hogy Glover húsz éve tartó,
veszedelmes színjátékának csúcspontja a saját halála lesz.
Ahhoz, hogy megállítsa Glovert és kegyetlen társát,
mélyen el kell merülnie a gyilkos indítékaiban, miközben tudja jól,
hogy újabb áldozatai lehetnek ennek a sötét szomjúságnak.
Ismerd meg a Zoe Bentley-trilógia vérfagyasztó lezárását!
„Ez a sorozat vége. Bár szomorú vagyok miatta, de azt kell mondjam,
határozottan tökéletes volt ez a lezárás. Elégedett vagyok
a befejezéssel és azzal, ahogy a karakterek sorsa alakult.”
– Looking Glass Reads blog
Kikapcsol és feldob a borzongás, az izgalom?
Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
18 éves kortól ajánljuk!