Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Tavaszi aratás
Geoffrey Bache Smith 1894-ben született. Együtt járt iskolába J. R. R. Tolkien-nel Birminghamban. Később oxfordi, egyetemi tanulmányainak kezdetén belépett Tolkien-ék Tea Club and Barrovian Society (T.C.B.S.) nevű, azóta elhíresült, klubjába. Ezidő tájt csatlakozott a Lancashire-i lövészekhez, ahol hadnagyi rangot szerzett. Az I. Világháború alatt, Franciaországban, a Somme-i ütközetben srapnel találat érte 1916. november 29-én, amibe 4 nap múlva belehalt. Ekkor 22 éves volt. Tolkien 1918-ban posztumusz adatta ki Smith verseinek gyűjteményét ’A spring harvest’ címmel. Ő írta hozzá a rövid bevezetőt is. A versek formavilága és stilisztikája is nevezhető - jó értelemben véve - eklektikusnak. Éppúgy megtalálhatóak benne a kisepikához közelítő, jambikus-időmértékes, klasszikusabb témákról szóló (Szophoklés, Arthus-mondakör) költemények, mint a poszt-romantikus vagy pozitivista hangvételű rímes-időmértékes versek, melyek témája inkább az iskola, a fiatalság, a barátság és később a háború. Ezek mellett sok vers szól a fiatalkori érzelmi változások megéléséről, az én-keresésről.