Pontos történetek útközben

Pontos történetek útközben

„Mindenfelé gödrök, mesterséges árkok, teknőszerű mélyedések, ösvények. Mint egy felszaggatott hadszíntér évekkel később. Tulajdonképpen félhetnék is, nincs senki a közelben. Vagy éppen akkor kellene félnem, ha látnék valakit. A táj olyan, hogy ez teljesen mindegy.” A Pontos történetek, útközben egy női elbeszélő hangján mesél a hatvanas években tett erdélyi és pannóniai utazásokról. A mű először 1970-ben látott napvilágot, a jelen kiadás az 1989-es bővített, javított változaton alapul. „A regényben Libusként becézett főszereplőben nem nehéz Polcz Alaine alakjára ismernünk, és már a kötet élén álló ajánlás is a szerző feleségének szerepét hangsúlyozza: „Hálával A.-nak, hogy megőrizte ezeket a történeteket”. Mészöly ösztönzésére Polcz Alaine az 1960-as évektől kezdődően tudatosan gyűjtötte, magnószalagon rögzítette erdélyi és dunántúli utazásainak eseményeit, a hanganyagot Bernáth Márta gépelte le, Mészöly pedig felesége emlékeire alapozva alkotta meg regényét.” – írja a könyv keletkezéstörténetéről utószavában Márjánovics Diána. „A szenvtelenül jegyzett párbeszédekből egyszerre kicsap az emberség, az érzelem melegsége, mely épp azért oly hiteles, mert szinte tapintható és mérhető, mint a kémcső falán kikristályosodó só. A »ponttól pontig« húzott vonalakban mindig ott a két pont egyértelmű kapcsolata, még akkor is, ha maga a világ - úgy, ahogy az író látja - képtelen határozott szabályokat adni általában a vonalak meghúzására. A leírás végsőkig vitt szenvtelensége, mely már-már Robbe-Grillet-vel rokonítja a Pontos történetek, útközben Mészölyét, csak egyik oldala az éremnek; a másik ennek épp az ellenkezője: az ócskapiacon, a vasúti váróteremben vagy a szállodai szoba éjszakai »csendéletében« az önmagára határolt tárgy és az önmagára határolt emberi gesztus a dokumentumok élességével világítja meg egymást. Ez a dokumentum-élességű megvilágítás teremt ritka valóság-atmoszférát a könyv lapjain. Ami felejthetetlen olvasmányélménnyé teszi ezt a talán nem a legkönnyebben olvasható könyvet.” – Pályi András (Jelenkor, 1971/2)