A vizek ura - A forintokból épített birodalom

A vizek ura - A forintokból épített birodalom

Balogh Leventét ma már az egész ország ismeri. Nincs ember, aki ne kötné össze a nevét a Szentkirályi ásványvízzel, nincs ember, aki ne tudná, ő az ország egyik legsikeresebb üzletembere, a Cápák között befektetője, az Álommeló arca, aki milliós fizetést kínál a leendő asszisztensének. De gondolta volna bárki, hogy e sikeres és fényes karriert megannyi véletlen, szerencse és áldozat alakította azzá, ami lett? Hogy egy huszonéves rendszerváltó fiatal úgy építette fel az egyik leghíresebb magyar brandet, hogy hosszú éveken át ott lebegett felette Damoklész kardja? Hogy élete legnagyobb kudarca is a Szentkirályihoz köthető, és talán soha nem lesz képes feldolgozni? A vizek ura nem pusztán a legismertebb magyar brand története. Ez a sztori arról a kecskeméti kisfiúról is szól, akitől elvették az olimpiai bajnoki címet, így új utat kellett választania magának, új célt találni az életének a rendszerváltás után, a kapitalizmus útvesztőjében. Részlet a könyvből: „Jött egy baráti megkeresés édesapámnak: – Sanyikám – aki szerette az apámat, így szólította –, a Szentkirályi Kossuth TSZ fonóüzeme tönkrement (áldozata lett az is a KGST, a szo­cia­lista kereskedelmi közösség széthullásának). Eladóvá vált egy 1000 négyzetméteres csarnok, egy kis irodaépülettel és öt hektár területtel. Nem érdekel a dolog? Ez az az este, amit természetesen soha nem fogok elfelejteni, mert felhívott az apám és annyit mondott csak a telefon túlsó végén: – Levike, itt az idő! Csináljuk meg a gyárat! Este volt, elmentem érte, felvettem a Kecskemét belvárosában lévő lakásánál, ahol 14 éves koromtól én magam is felnőttem, és ahol az édesanyám a mai napig is él. Elindultunk Szentkirály felé, a határában egy bácsika álldogált a biciklijét támasztva. Édesapám lelassított, majd meg­szólította: – Jó estét, bátyám! Önt keressük az eladó terület kapcsán? – kérdezte apám, majd azonnal jött a válasz: – Igen, jó helyen járnak, már vártam önöket! Elindultunk lassan és izgatottan utána, várva a csodát, ami talán meg­változtatja az életünket.”