Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Sorskönyv (új kiadás)
Eric Berne, az Emberi játszmák szerzője, ebben a művében összegzi ugyan a tranzakcióanalízis (TA) alapjait, a tranzakciókat, az énállapotokat, az időtöltéseket és a játszmákat, de itt már az emberi sors alakulását helyezi a középpontba. Ekkor ismerteti először a sorskönyv fogalmát a szélesebb közönség számára. Bemutatja, hogyan íródik és működik életünk forgatókönyve, és ami még fontosabb, hogyan lehet improvizálni, vagy megváltoztatni a sorskönyvet egy boldogabb végkifejlet érdekében. Segít, hogy felismerjük a tetteink mögött meghúzódó valódi motivációkat, és jobban megértsük saját pszichológiánkat. A Sorskönyv Eric Berne-nek, a tranzakcióelemzés megalapítójának utolsó könyve. A kötet két évvel szerzőjének halála után jelent meg. Tanítványok javították, csiszolták, de Berne halálakor lényegében már készen állt a megjelenésre.
Borító ár:
5 990 Ft
Korábbi ár:
5 391 Ft
Online ár:
5 391 Ft
- 10%
Figyelem!
Ez a tartalom csak 18 éven felüliek számára elérhető! Ön már betöltötte 18. életévét?