A második világháború /Nemzet és emlékezet

A második világháború /Nemzet és emlékezet

Vonalkód
9789633897621

A második világháború /Nemzet és emlékezet


A Magyarország második világháborús szereplését bemutató dokumentumkötet megjelenését a felélénkülő történelmi érdeklődés és a kutatás új eredményei, valamint a megbízható forrásmunkák hiánya indokolja. A munka jelentőségét az adja, hogy az eddig elszórtan megjelent vagy publikálatlan szövegeket nemcsak egybegyűjtve, hanem az emlékezetre vonatkozó részekkel kiegészítve, lábjegyzetelve, terjedelmes bibliográfiával és mutatókkal teszi közzé. A közölt források egy része most jelenik meg először magyarul. A kötet külön foglalkozik a magyarokra vonatkozó vagy a magyarokat is érintő német hadműveleti parancsokkal, a munkaszolgálat történetével, a német-magyar tárgyalásokkal. A válogatásban helyet kapnak a Magyarországról és a magyar honvédségről készített német értékelések is. A közéleti emlékezetet tárgyaló részben a háborúval kapcsolatos politikai felszólalások mellett a legismertebb magyar költőktől származó versek is szerepelnek. A könyv ismerteti az 1945-1948-as évek, a Rákosi-rendszer, a késő Kádár-rendszer valamint a rendszerváltás első éveinek szövegeit, és érinti az ún. "felszabadulás" kérdését is. A Horthy-rendszer általános értékelése, amely összefügg a háborúval, a nyilas uralommal, 1956-tal és 1919-cel, korlátozott mértékben ugyan, de szintén helyet kap a szövegek között.
Borító ár:
8 980 Ft
Korábbi ár:
6 286 Ft
Online ár:
6 555 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása