A gondolat hatalma

A gondolat hatalma

Vonalkód
9789632277639

A gondolat hatalma


Omraam Mikhaël Avanhov (1900-1986) bolgár származású francia filozófus és pedagógus 1937-ben kezdett el Franciaországban tevékenykedni. Annak ellenére, hogy életművében a Beavatási Tudomány számos eleme helyet kap, ő maga felhívja figyelmünket arra, hogy a saját fejlődése érdekében mindenkinek magának kell dolgoznia azzal a feltétellel, hogy nem kizárólag saját magáért, hanem az egész közösség javára teszi azt. Egy közösség ez által fog átalakulni testvériséggé. A testvériség tehát egy olyan közösség, amelynek összetartó ereje abban rejlik, hogy minden egyes tagja azáltal, hogy a saját maga javára cselekszik egyszersmind tudatosan szolgálja a többiek javát is.

A legcsodálatosabb hatalmat, amit Isten adni képes, a szellem kapta adományként. S mivel minden egyes gondolat át van itatva a szellem erejével, amely létrehozta őt, nyilvánvalóan hatni képes. Ennek tudatában mindegyikük az emberiség jótevőjévé válhat: a téren át a legtávolabbi régiókig elküldhetik gondolataikat, akár a hírvivőket, az isteni fénylényeket, akiket azzal bíznak meg, hogy segítsék, vigasztalják, gyógyítsák az embereket, és világítsák meg a tudatukat. Aki tudatosan végzi ezt a munkát, lassanként behatol az isteni teremtés nagy arkánumaiba.
Omraam Mikhaël Avanhov
Borító ár:
1 990 Ft
Korábbi ár:
1 990 Ft
Online ár:
1 453 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása