Sohase volt jó az a nagy sietség - Válogatott elbeszélészek

Sohase volt jó az a nagy sietség - Válogatott elbeszélészek

Móra Ferenc máig a legkedveltebb klasszikus írónk. Töretlen népszerűségét kimeríthetetlen mesélőkedvének, varázslatos szókincsének és utánozhatatlan, kacagtató humorának köszönheti. A történetszövés, az írás megunhatatlan varázslója ő, legyen szó gyermekkori élményekről, adomákról vagy mesés történetekről. Elbeszéléseinek az olvasót mosolyra fakasztó darabjait gyűjtöttük össze e kötetben, melyeket átsző csöndes, kedves derűje; a válogatói szándék "úgy gondolja", ránk férnek ezek a történetek.
Móra Ferenc biztos kézzel fogalmaz meg máig aktuális, már-már örök érvényű igazságokat rólunk, hétköznapi, egyszerű emberekről, s a hatalomban ülő nagyokról, a maga sajátos módján vésve emlékezetünkbe, hogy az előbbiek nem olyan "kicsik", és a nagynak látszók meg többnyire nem is olyan "nagyok". Sőt.

"- No, asszony, de ráérsz. Tán kisültek már a görlicék?
- Ki is sültek, ki is hűltek. Fenjön kend hamar kést, mert mindjárt itt lösz a kutyafejű barátja.
A késfenés mindig az ember dolga. Ügyes ember úgy tudja csattogtatni a kést a fenőkövön, hogy a harmadik szomszédot is eszi az irigység amiatt, amit azzal vágnak. Pali papucsos pedig olyan nagyon ügyes ember volt, hogy az asszony alig tudott tőle szót érteni Ali Patlidzsánnal, mikor odasuhogott a ház elé az ünneplő kaftánban.
- Jó asszony, itt lakik-e az én barátom, a becsületes Pali Pál István, és vár-e már nagyon engem, az ő méltatlan barátját?
- Vár ám, jó embör, mert már nagyon éhös, még az idén nem övött török pecsenyét.
- Mi-it beszélsz, te átkozott méhnek tökéletlen gyümölcse?
- Nem hallod, te bolond, hogy köszörüli a kést a kamrában? Legelőször is azt a két nagy szőrös füledet vágja le, Isten bocsássa mög a gusztusát!
- Héj, a sejtán hordjon el benneteket! - ordította el magát a török és esze nála nélkül vitte ki a kontyát a Latrán utcából.
- Ne te ne! - kurjantotta el magát az asszony is, s erre Pali papucsos is kiugrott a kamrából, kezében a nagy görbe bicskával.
- Hát tégöd tán a nyavalya tör, te asszony?
- Törje ki kendöt avval az ördögfajzotta barátjával együtt! Hát nem látta kend, hogy fölkapta a konyhán a két sült görlicét, oszt elszaladt velük?
- Hű, a könyörgője ne lögyön annak a Mahomed hóna alul kihullott szurokrágónak! - eredt inába a Pali az Alinak, dühösen forgatva a kezében a kardbicskát.
Az utca végén már majdnem beérte, mert a töröknek elfogyott a lélegzete. Egy kicsit hátra is billentette a fejét, hátha csak figurázik az a kótyagos gyaur?
- Csak legalább az egyiköt! - emelgette a bicskát a gyaur, amint észrevette, hogy a töröknek egyezkedő szándéka van. - Isten neki, a másikat vidd haza békességben, de az egyiköt én öszöm mög, ha addig élök is!
- Egyen meg tégöd a fekete ábrázatú Harut és Marut angyal! - hörögte a török, aki most már világosan látta, hogy az ő magyar barátja emberhússal élő dzsinn.
Avval rúgott egyet magán és ereje maradékával beugrott a várkapun.