II. Rákóczi Ferenc élete

II. Rákóczi Ferenc élete

Vonalkód
9789634091974
Termékazonosító
00230199

II. Rákóczi Ferenc élete


A kötet szerzője, Márki Sándor (1853-1925) korának neves történésze, a kolozsvári, majd a szegedi egyetem professzora. Kutatásainak eredményét számos monográfiában foglalta össze. Könyvet írt többek között a magyar középkorról, Dózsa Györgyről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéről.

Az 1900-as évek elején a Történelmi Társulat kérésére írta meg II. Rákóczi Ferenc életrajzát és szabadságharcának hiteles történetét. A fejedelemről szóló háromkötetes tudományos monográfia Budapesten 1907 és 1910 között jelent meg.

A Szent István Társulat felkérésére Márki Sándor a korábbi három kötetből kiindulva a nagyközönség számára egy kötetben foglalta össze II. Rákóczi Ferenc életét és történelmi jelentőségét. A szerző halálának évében, 1925-ben megjelent kötet a történelmi eseményeket a legpontosabban követve, olvasmányos formában adja közre II. Rákóczi Ferenc fordulatokban gazdag életét. Ír a fejedelem gyerekkoráról, ismerteti küzdelmeit, győztes és vesztes csatáit, elemzi a szabadságharc bukásához vezető okokat. Megírja a francia udvarban töltött időt és a rodostói száműzetés szomorú éveit. A kötet népszerű volt a két háború között a magyar történelem iránt érdeklődők körében.

A TINTA Könyvkiadó fejet hajtva a fejedelem példamutató élete előtt, tisztelettel adja közre ismét Márki Sándor II. Rákóczi Ferenc élete című könyvét.
Borító ár:
2 990 Ft
Korábbi ár:
2 183 Ft
Online ár:
2 183 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása