Észak-Erdély hazatért, 1940
Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Észak-Erdély hazatért, 1940
Az 1920-as igazságtalan békediktátumot követő években egyes könnyes szemű angolok azzal hárították el Nagy-Magyarország visszaállításának gondolatát, hogy sajnálják, de ebben nem tudnak segíteni, mert a népek önrendelkezésének elve, a nemzeti egység szempontja erősebb a történelmi szempontoknál. A magyar embernek erről az jut eszébe, hogy néhány évvel korábban azok a brit politikusok, akik a trianoni kastélyban franciákkal, amerikaiakkal és másokkal együttműködve különösebb gond nélkül rábólintottak az ezeréves Magyarország feldarabolására, és területének kétharmadát simán odaajándékozták a területéhes szomszédoknak, nem mutatkoztak ilyen tehetetlennek. Nem mondták a románoknak, cseheknek, szerbeknek, de még az osztrákoknak se, hogy sajnáljuk, az őseurópai, keresztény Magyarország feldarabolásában nem tudunk segíteni, mert figyelembe kell vennünk az etnikai szempontokat, a nemzeti önrendelkezést. Nem mondták, és a magyar anyanyelvű, illetve tudatú emberek egyharmadát könnyedén elszakították anyanemzetüktől.
Amikor 1940 őszén, a német–olasz döntőbíróság határozata nyomán a második bécsi döntés visszaadta Magyarországnak Észak-Erdélyt, az ott élő magyarok végtelen örömmel, lelkesedéssel, virágözönnel és diadalkapukkal fogadták a bevonuló Horthy Miklós kormányzót és a magyar hadsereget. A kötet archív fényképei jól tükrözik azt a boldogságot, amit ottani nemzettestvéreink érezhettek azokban a napokban és az elkövetkező néhány évben. Könyvünkkel e nagyszerű történelmi pillanatra emlékezünk.
A kiadvány a korszak és az évtized teljes eseménytörténetét is taglalja, amellett, hogy korábban soha nem látott korabeli színes fotó- és fényképanyagot mutat be pazar kiállításban.