Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Péri József - Iparművészek, Tervezőművészek
PÉRI JÓZSEF (1933–2003) Munkácsy Mihály-díjas, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett ötvösművész az egyetemes ötvösművészet hagyományait kutatással és alkotói tevékenységével is megőrző műveivel a 20. századi magyar ötvösművészetet döntően meghatározó, megújító Mester. Tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán a Borsos Miklós nevével fémjelzett időszakban végezte 1951–1956 között. Az ottani képzés szellemiségének megfelelően pályakezdését is a közösségekben való útkeresés jellemezte: 1958-ban általa is alapított Ötvös Stúdióban, 1965-ben az ausztriai Joseph Hoffmann szemináriumban elnyert tagsággal, illetve 1968-ban a Prizma 13 alkotócsoportban. Az 1970-es évek elejére kialakult egyéni alkotói útja, amelyet döntően a heraldikai gondolkodás jellemez, és amely a személyes és a különböző közösségi azonosságtudat-keresésekkel mutat összhangot. Péri József így töltötte meg a heraldika hagyományos műfajait a jelenkor lelkiségét tükröző tartalmakkal. Érméi és ékszerei is hasonló törekvésekről tanúskodnak: segítik kifejezni valamilyen közösség vagy egy személyiség identitását. Életművében kitüntetett szereppel bírnak az úgynevezett levélnehezékek, amelyeket az alkotó bogárplasztikává formált.
A tudatos szakmai identitáskeresés nemcsak a gyakorlati alkotói tevékenységben követhető Péri József pályáján, hanem elméleti kutatásai és publikációi is erről tanúskodnak. Kutatásainak első lépéseként az ötvösség belső-ázsiai gyökereit vizsgálta, majd a fémtárgyak általános meghatározó tényezőjeként értelmezte a szakralitást. Az ezredfordulóra megérett benne a meggyőződés az ötvösség isteni eredetéről.
Borító ár:
5 200 Ft
Korábbi ár:
4 680 Ft
Online ár:
4 680 Ft
- 10%
Utolsó példányok. A megrendelés rögzítéséig elfogyhat!