Juhász Gyula huszonöt legszebb verse

Juhász Gyula huszonöt legszebb verse

Juhász Gyula
Kötési mód
puha kötés
Kiadó
Tinta Könyvkiadó
Kiadás éve
2025
Terjedelme
46 oldal
Dimenzió
135 mm x 205 mm x 5 mm
Vonalkód
9789634094807
Termékazonosító
00262413
Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.

Juhász Gyula huszonöt legszebb verse


Juhász Gyula Baumgarten-díjas költő 1883-ban született Szegeden. Szülővárosában és Budapesten végezte iskoláit, majd tanított többek között Léván, Nagyváradon és Makón. Ady Endre és Babits Mihály mellett ő is közreműködött a Holnap Irodalmi Társaság megalapításában. Költészetére nagy hatással volt a modern francia líra, valamint az impresszionizmus is. Verseiben hangsúlyosak és rendkívül beszédesek a színek. Jól látható ez a Magyar táj, magyar ecsettel című művében: „Az alkonyat, a merengő festő fest: / Violára a lemenő felhőket / S a szürke fákra vérző aranyat ken”. Ugyanígy a Milyen volt… kezdetű örökérvényű szerelmes versben is végig a színek vezetik a költő visszaemlékezését (szőkesége, sárguló nyár, szeme kékje). Juhász Gyula verseiben egyfajta szomorúság, reményvesztettség érződik. Örök meg nem értettség és a magány fájdalma olvasható ki a soraiból. Gyönyörű tájversében, a Tiszai csöndben is egyedül ül a Tisza partján. Juhász Gyula huszonöt legszebb versét olvasva egy rendkívül érzelemgazdag és mély világ tárul elénk, amelyben a visszaemlékezések, a természet és a színek nemcsak Juhász Gyula életéről, hanem a mindenkori olvasóéról is mesélnek. Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akik e versek segítségével szívesen szemlélik kicsit másként a körülöttünk lévő világot.
Borító ár:
1 990 Ft
Korábbi ár:
1 791 Ft
Online ár:
1 791 Ft
- 10%
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása