Asszonyom, édes úrnőm (új kiadás)

Asszonyom, édes úrnőm (új kiadás)

Az 1600-as évek elején Prága az aranycsinálás lázában ég. A várban, ahol ugyanúgy a bölcsek kövét keresi a babonás császár, mint a sok alkimista, varázsló és szerencsevadász, tömlöce mélyén gyermeket szül egy boszorkánysággal vádolt fiatal nő. Mire a börtönőrei észbe kapnának, ő maga meghal, az újszülöttnek pedig nyoma vész. Mindeközben a vallásháború felé sodródó Európa népeit az Újvilágból érkezett járvány tizedeli. Csodatevőnek hitt déltengeri ellenszerével, a guajakfával Augsburg dúsgazdag polgárai, a Fuggerek kereskednek. Az élet fájaként emlegetett szer nyomában jut el a sváb városba a fiatal Johanna is, aki lány lévén ugyan nem követheti orvos édesapját annak hivatásában, a gyógyfüvekről azonban mindenkinél többet tud. Azt reméli, a titokzatos növény segítségével megmentheti annak a fiúnak az életét, akit a világon a legjobban szeret. Az élete azután váratlan fordulatot vesz, amikor megismerkedik az itáliai énekessel, Niccolóval. Az angyalarcú fiú egy új műfaj, az opera csillaga, hercegi udvarokban dolgozik, a legnagyobb zeneszerzők írnak darabokat neki, megnyerő külseje és magával ragadó hangja miatt nők és férfiak egyaránt rajonganak érte. Ő azonban a hírnévért nagy árat fizetett, most pedig menekülni kényszerül egy befolyásos nagyúr elől, aki megszokta, hogy a kívánsága parancs. Johanna és Niccolo körül ott kavarog a változások korának tarka forgataga, kalandor királyokkal és boszorkányüldöző főpapokkal, zsoldosokkal és kurtizánokkal, felejthetetlen farsangi mulatságokkal és olyan csodálatos zenével, amilyet korábban nem hallott emberi fül. Nekik viszont arra a kérdésre kell választ találniuk, jár-e szabályos szerelem két szabálytalan embernek. Egyáltalán, létezik-e szabályos szerelem? MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. „A kandallóban pattogott a tűz, az asztalon díszes fajansztál állt, a francia divat szerint megtöltve pot-pourrival, szárított jázminnal, levendulával, rózsaszirmokkal, cédrusfa-darabokkal. És ebben a buja környezetben, a brokátfüggönyös ágy előtt, aranymintás selyemruhában, amelyet a hangversenyen is viselt, ott mosolygott Bianca. – Miféle hírnök az, aki maga is küldöncre vár? – hajtotta félre kérdően a fejét, és a tekintetétől Niccolot elöntötte a forróság. – Félénk hírnök, úrnőm. A lány közelebb lépett, hátratolta a fiú fejéről a csuklyát és lesodorta a válláról a köpönyeget. – Akkor legfőbb ideje, hogy levetkőzze a félénkségét, nem gondolod? – És a vőlegényed, úrnőm? – dadogta Niccolo. – Ő mit fog szólni? – Ne törődj vele, nem fogja megtudni – nyugtatta meg Bianca, azzal átölelte a nyakát és a száját az övére tapasztotta. A kapcsolatuk rövid volt, ám annál intenzívebb. Mindketten tudták, hogy nincs sok idejük, csak néhány hét, ameddig el nem jön a lányért a firenzei vőlegény, hiszen már kitűzték az esküvőt. Addig azonban igyekeztek minden percet kihasználni.”