Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Repedt kályhámon macska ül (Az 1986-os év)
Az 1986-os év eseményei egy író naplójából. Sűrű év volt ez, nemcsak a szerző személyes történetében, hanem a világban is: a kádári szürkeségben ott ólálkodott – a 30. évforduló miatt még fenyegetőbbnek tetszőn –’56 emléke, miközben a történéseket átlengte a csernobili felhő, amelyben a szerző oda-vissza utazik Varsó és Budapest között. A formabontónak, sőt forradalminak számító kaposvári színház virágkorát éli, csakúgy, mint a szamizdat; készülődnek a rendszerváltó erők kívül és belül, miközben a budapesti Katona József Színházban folynak az író letiltás szélén billegő darabjának,a Csirkefejnek a próbái, és zajlik a lapok hasábjain egy vad nacionalista lengyeltörténész Spiró ellen indított hadjárata. A pár évvel korábban kiadott könyvét, Az Ikszeket lengyelellenesnek kikiáltó, a nagypolitikáig is felható cikksorozat súlyos következményekkel jár: az író ettől kezdve évekig nem teheti be a lábát Lengyelországba, ez pedig veszélyezteti A Jövevény (majd utóbb Messiások) címmel megjelent, épp készülő regényéhez létfontosságú varsói könyvtárazásokat. Az egykori naplószöveget jegyzetek és AzIkszek-„vita” dokumentumai egészítik ki a szerző mai kommentárjaival.