Lady Susan, A Watson család, Sanditon - Örök kedvencek

Lady Susan, A Watson család, Sanditon - Örök kedvencek

Diszkrét bosszú, csipkébe öltöztetett hódító szándék, könnyek és diadal – elképzelhetetlen volna mindezek nélkül egy régenskori történet. Jane Austen rajongói azonban nem érik be ennyivel, a társasági élet kritikus megfigyelését, finom lélektani ábrázolását várják. Egészen különleges kötetet tarthatnak a kezükben: Vallasek Júlia kiváló fordításában az Austen-életmű három szakaszából olvashatnak egy-egy kisprózát. A Lady Susan keletkezése idején az írónő mindössze 19 éves volt, mégis érett hölgyek ravasz cselszövéseibe nyerünk betekintést a levelezésükön keresztül. A Watson családot húszas évei végén vetette papírra, a töredékben maradt regényben kirajzolódóhoz hasonló élethelyzetben – talán éppen ezek a nehézségek nem tették lehetővé, hogy befejezhesse. A Sanditon keletkezése és a regény világa közötti átfedések megrendítő módon fedik fel az empátiából és éles iróniából egyszerre építkező austeni zsenialitást: Jane Austen élete utolsó hónapjaiban betegségével küzdve dolgozott a szövegen, és rajzolta meg mindenki szórakoztatására hipochonder hőseit. Akár zsengéjét, akár az életmű végi töredékét olvassuk, mindegyikben ott az austeni regényekből elmaradhatatlan feszültség, amely a felemelkedés és bukás pengevékony határvidékének, az angol szalonnak sajátja. Ajánló részlet: „Sir Edward mind megjelenésben, mind viselkedés dolgában jóval húga fölött állt, jóvágású fiatalember volt, mégis inkább jó modorával tűnt ki, és azon igyekezetével, hogy mindenkihez figyelmes és szórakoztató legyen. Belépése a szalonba feltűnést keltett, sokat beszélt, különösen Charlotte-tal, aki mellé történetesen leültették, a lány pedig rövidesen megállapította, hogy Sir Edward jóképű fiatalember, szelíd hangja van, és módfelett bőbeszédű. Megkedvelte. Amilyen józan gondolkodású lány volt, rokonszenvesnek találta a fiatalembert, és nem törődött a gyanúval, hogy ő is hasonlóképpen vélekedhet róla, legalábbis erre utalt az, hogy egyértelműen figyelmen kívül hagyta húga távozási szándékát, és makacsul a helyén maradva folytatta a beszélgetést. Nem mentegetőzöm hősnőm hiúsága miatt. Nem ismerek és nem is vágyom megismerni olyan ifjú hölgyet, akinek az ő korában nincs hasonlóan élénk képzelete, és nem fontos számára, hogy megnyerje mások tetszését.” (Sanditon – részlet)