Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Még élek (képregény)
Amikor berobbant a köztudatba a rettegett nápolyi bűnszervezet, a Camorra üzelmeit feltáró Gomorra, szerzője egyszerre vált világhírű íróvá és a maffia kiemelt célpontjává. Roberto Saviano immáron közel húsz éve él állandó rendőri védelem alatt – otthonától és családjától elszakítva, egy normális és szabad élet minden lehetőségétől megfosztva.
Roberto Saviano most képregényes formában, Asaf Hanuka rajzain keresztül mesél gyerekkoráról, a Gomorra megírásának hátteréről és az ellene szőtt megtorló merényletekről.
A Még élek megrendítő és inspiráló történet egy bátor emberről, aki a szavak fegyverével szállt szembe a szervezett bűnözéssel, és ezért hatalmas árat kellett fizetnie – mégsem tudták elhallgattatni.
„Kevés dologban vagyok biztos, de ebben igen: nem igaz, hogy minden mindegy, minden elveszett.”