Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Légy az őrangyalom - Bow Street Runners 1.
Nem tudsz elmenekülni előlük. Talán nem is akarsz.
Egy éjjel gyönyörű, fiatal nőt fognak ki a jéghideg Temzéből. A lány nem más, mint Vivien Duvall, London egyik legexkluzívabb kurtizánja. Kegyeiért sorra versengenek a város előkelő férfiai, családi állapotuktól függetlenül. Csodával határos módon túléli a gyilkossági kísérletet, de elvesztette az emlékezetét. Az esetet Grant Morganra, a Bow Street elit nyomozó- irodájának legendás és sármos nyomozójára, bízzák. A férfi azonnal házába fogadja a zavarodott Vivient, éppen csak azt nem árulja el, hogy valójában revansra készül a korábbi félresikerült afférjukat követően rossz hírét keltő nő ellen.
London legbotrányosabb szépsége és legelérhetetlenebb agglegénye közt végül a kezdeti távolságtartás vonzalommá, az érzéki vágy pedig szerelembe csap át. És miközben Grant legfelsőbb körökben nyomoz a tettes után, Vivien feltáruló múltja egyre meglepőbb fordulatokat tartogat…
Lisa Kleypas a Wellesley College-on végzett politikatudományból, huszonegy éves kora óta számos romantikus bestsellersorozatot írt. Világszerte több mint 40 nyelvre fordították le műveit. A családjával Kaliforniában él.
Borító ár:
5 490 Ft
Korábbi ár:
4 941 Ft
Online ár:
4 941 Ft
- 10%
Figyelem!
Ez a tartalom csak 18 éven felüliek számára elérhető! Ön már betöltötte 18. életévét?