Igazolt hiányzás (3.kiadás)

Igazolt hiányzás (3.kiadás)

Vonalkód
9789632447278
Termékazonosító
00216619

Igazolt hiányzás (3.kiadás)


Az önéletrajzi ihletésű regény „nehezen kezelhető” főhőse azzal tölti kamaszkorát, hogy iskoláról iskolára vándorol – sikertelenül. A tanulást nem tudja komolyan venni (a sorokat olvasva úgy érezzük: joggal), azonban sokaknál többet tud a világról. Bár nehezen teremt kapcsolatokat, hozzá mégis vonzódnak az emberek. Éli a pesti fiatalok életét, bulizik, szerelmes, balhékba keveredik, ám teszi mindezt úgy, hogy közben folyamatosan azon járatja az agyát, mi is ez az egész, és hogyan működik.
Gerlóczy Márton első könyve humorának, őszinteségének és provokatív szókimondásának köszönhetően vált a fiatal generáció kedvencévé. A kultuszkönyv, mely mára mit sem vesztett aktualitásából, olvasható egy kamasz fejlődésregényeként, a „pedagógia” kritikájaként, vagy akár zsánerképek sorozataként az ezredvégi Budapest társadalmi életéről és szubkultúráiról.
Több, mint 25000 eladott példány!
„Talán éppen ezért enged az olvasó a hívásnak, mert ő is lázadt valami ellen, ami nem jó, vagy talán pont ilyen volt ő maga is. Esetleg csak szeretett volna Gerlóczyhoz hasonlóan vagány lenni, de túl gyáva volt hozzá...
Ezért tehát ajánlom az Igazolt hiányzást minden „jó” és szorgalmas nebulónak, minden „rossz” és lusta diáknak, minden pedagógusnak, aki nem érti, hogy egy-egy diák miért is dacol annyira az iskolával, minden pedagógusnak, aki érti, de nem tud vele mit kezdeni, és minden olyan pedagógusnak, aki tenni akar valamit a Marcihoz hasonló diákokért.”
(ekultura.hu)
Borító ár:
2 950 Ft
Korábbi ár:
2 950 Ft
Online ár:
2 154 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása