GALAMBOK A TÜZELŐÁLLÁSBAN

GALAMBOK A TÜZELŐÁLLÁSBAN

Habent sua fata libelli

Minden könyvnek megvan a maga sajátos sorsa. Ezé is. Második gyermekem születését váró, 34 éves sárospataki tanárként kaptam meg a bevonulási parancsot ún. SAS-behívó formájában arra, hogy késedelem nélkül utazzak Kassára, ahonnan majd elindulunk a doni frontra "védeni a magyar hazát". A doni harcok talán legnagyobb emberveszteségét elkönyvelő Kassai 23. könnyű tüzérezred tagjaként vettem részt a harcokban. Ezerkétszáz katonatársam közül jó, ha 10 százalékunk, alig 120-an kerültek haza.
Tollforgató fajtához tartozván mindent papírra vetettem, amit a fronton tapasztaltam, és amit akkor a történésekről, bajtársakról gondoltam. Ezek nem csak naplóbejegyzések voltak, gyakran amolyan karcolatfélékben hagytam nyomát élményeimnek, melyeket a tábori postával, Patakra irányítottam. Két fiatal tantársammal együtt már évek óta szerkesztettünk-írtunk egy nagyon egyszerű hetilapot, Határőr címen. Karcolataimat civilben maradt szerkesztőtársaimnak küldtem el, akik rendre közölték is őket akkoriban.
Ezeket az 1943-ban fogalmazott írásaimat gyűjtöttem most össze e kötet kedvéért abban a reményben, hogy mai nemzedéknek is átadhatok abból az élményvilágból valamit, amit volt szerencsém egy minden porcikájában "civil" tartalékos hadnagy uniformisában átélve megörökíteni. Célom, hogy ezzel is emléket állítsak azoknak a bajtársaknak, akiknek a nevét a történelem lapjai helyet csak fejfákra vésték fel, akik nem voltak se jobbak, se rosszabbak mint amilyen én voltam egykor.