DÉL UTÁN

DÉL UTÁN

Fodor ?Ákost Tandorihoz képest szokták a kortárs költészet térképén elhelyezni. A kötet hátlapján idézett interjú szerint éppen ő nyilvánítja a szerzőt „eredeti költő”-nek. Bár ez a gyűjtemény címekkel együtt sem tartalmaz többet háromszáz rövid sornál, mégsem tekinthető ötletek, rímes vagy rímtelen szójátékok, poénok, maximák véletlenszerű halmazának. Olyanféle gondolati, nyelvi sűrítés munkálkodik bennük, amilyen a haikukban, még inkább Weöres Sándor legtömörebb, olykor csak egysoros költeményeiben. Fodor Ákos elmés paradoxonjaiban mindig van továbbgondolható tanulság: „Gyertyámra sem vet / rossz fényt az, hogy folyton fogy, / amíg világít” (Védőbeszéd); „Némelyik árnyék / jelentőségteljesebb, / mint ami veti” (Metaoptika). Egyik Axiómája – valószínűleg véletlenül – csaknem teljesen egybevág W.H. Auden saját versírómódszerére alkalmazott kijelentésével: „Emberi művet / csak abbahagyni lehet / – befejezni nem.”

Az epigrammatikus tömörségen túl sajátos jellemzője még a szerző helyzetjelentéseinek a szarkasztikus humor. A barguzini ásatás hisztériájától is nyűgös közélet korabeli jelenségeit például így összegzi: „Hőhányó venne inaktív Petőfit / Nemzet van. Dal nincs. A PITI tetőzik.” (Helyzet, jelentés). Hasonló közéleti kiáltvány karikatúrája olvasható ki az Állás, pont-ból. Kiemelkedően szellemesek még: Bejön, majd kimegy két jelmezes figura, meg egy mezítlen; Weimari emlékkönyv-lap; Goethe-haiku; Egy románc szinopszisa; Kavafisz-hangminta, illetve az Egy vallomás hommage á Kosztolányi; Főhajtás a dramaturg nyomorúsága előtt; New Age; Az is, valamint a Politika hommage á W.S. című versei is. – Főként a szatirkus-intellektuális költészetre fogékony olvasókban válik élményszerű befogadássá.