Így készülnek ted előadások /Hivatalos Ted-útmutató a nyilvános beszédhez

Így készülnek ted előadások /Hivatalos Ted-útmutató a nyilvános beszédhez

Vonalkód
9789633043530

Így készülnek ted előadások /Hivatalos Ted-útmutató a nyilvános beszédhez


Egy szakértő útmutatója ahhoz, hogyan kell feledhetetlenné tenni egy előadást.

Chris Anderson azóta, hogy 2001-ben átvette a TED vezetését, bebizonyította, hogy a kellő körültekintéssel megszerkesztett, rövid előadásokkal lehet a legjobban empátiát ébreszteni, lelkesíteni, tudást és információkat átadni, álmokat megosztani. Egy előadás, ha jól csinálják, képes felvillanyozni az egész nézőteret, és átalakítani a közönség világnézetét; hatásosabb lehet, mint bármilyen írott szöveg.
Ebben a könyvben magyarázatot kapunk arra, hogyan megy végbe ez a csoda, és egy eszköztárat ahhoz, hogy mi magunk is képesek legyünk az efféle csodatételre. Nincs kőbe vésett képlet; ne legyen két egyforma előadás. Vannak viszont eszközök, amelyek bármely előadót naggyá tehetnek.
A leginspirálóbb TED-előadások hátterében ott munkálkodott Chris Anderson, és most megosztja velünk a nagy kedvencek, Sir Ken Robinson, Amy Cuddy, Elizabeth Gilbert, Salman Khan, Dan Gilbert, Monica Lewinsky és több tucatnyi társuk tanácsait. Ők igazítanak el minket a legfontosabb kérdésekben, kezdve azzal, hogyan ácsoljuk össze az előadás tartalmát, egészen odáig, hogyan lehetünk igazán hatékonyak a színpadon. Ez egy új, 21. századi kézikönyv az igazán eredményes kommunikációhoz, és kötelező olvasmány mindazoknak, akik készen állnak arra, hogy gondolataikkal nyomot hagyjanak a világban.

"Ahogy a 18. századnak a röpirat, a 20. századnak az újságok külső vélemény (op-ed) rovata, úgy korunknak a TED-előadás lehet a meghatározó műfaja. Ez a könyv ennek az újfajta nyelvezetnek a tankönyve, szerzője pedig az az ember, aki ezt a nyelvezetet világformáló erővé tette."
Steven Johnson, a How We Got to Now (Hogy jutottunk el idáig?) és az Emergence (Kiemelkedés) szerzője

Chris Anderson a TED elnöke és vezető kurátora. Oxfordban szerzett diplomát, majd újságírónak tanult. Vállalkozóként több mint száz sikeres magazint és weboldalt indított útjára, mielőtt minden figyelmével a TED felé fordult, amelyet nonprofit szervezetével közösen 2001-ben vásárolt meg. A TED szlogenje megosztásra érdemes gondolatok mára nemzetközi jelszóvá vált, és tovább folytatja világhódító útját. A szerző New York-ban él.

"Ez nem egyszerűen a legtartalmasabb könyv, ami a nyilvános felszólalások témájában valaha született, hanem egy briliáns és mélyreható áttekintés arról is, hogyan kommunikáljunk mi, emberek. Kötelező olvasmány ez mindenkinek, aki tervei szerint akár egyszer is színpadra lép. Ez a könyv felébresztette bennem a reményt, hogy szavakkal tényleg megváltható a világ."
Adam Grant, a Wharton professzora, az Adni és kapni és az Eredetik szerzője

"Nincs még egy ember a világon, aki jobban ismerné az előadások csínját-bínját, mint Chris Anderson. Az elmúlt évek során számtalan előadót vett a szárnyai alá - köztük engem is. Unszolt és bátorított minket, hogy segítsen nekünk kihozni magunkból a létező legjobb produkciót, akkor is, ha épp eluralkodott rajtunk a pánik. Nála alkalmasabb szerzőt keresve sem lehetett volna találni ehhez a könyvhöz, amely értékes ajándék lesz sokaknak."
Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek és A lélek botanikája szerzője

"A TED-előadások újra feltalálták a retorika művészetét a 21. század számára. Viszlát, dagályos akadémiai eszmefuttatások, viszlát, tudományos halandzsa, viszlát, fellengzős erkölcsi prédikációk, viszlát, kábító PowerPoint prezentációk! Most már tudjuk, hogy a megosztásra érdemes gondolatok megoszthatók széles e világon, méghozzá tisztán és érthetően. Ezzel a könyvvel talán visszakerül méltó helyére a retorika, és az lesz, ami mindig is volt, a tanult polgár egyik alapképessége."
Steven Pinker, a Harvard professzora, a Hogyan működik az elme és a Sense of Style (Stílusérzék) szerzője

"Most először Chris Anderson és a TED vezetése összeszedett és megírt mindent, amit megtanultak arról, hogy kell és hogyan tilos előadást tartani. Van-e a jó előadásnak egyetlen, tuti receptje? Természetesen, nincs. De van néhány nélkülözhetetlen hozzávalója, és ezeknek a listáját a TED-esek most kellő tömörséggel, lelkesedéssel és szellemességgel adják át nekünk (nem mellesleg, ezek is ilyen hozzávalók). Inspiráló, kortárs útmutató ez a szónoklattan tiszteletreméltó művészetéhez."
Sir Ken Robinson, oktatás reformer, a Creative Schools (Kreatív iskolák) szerzője
Borító ár:
3 900 Ft
Korábbi ár:
3 900 Ft
Online ár:
2 847 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása