Bejelentkezés
Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz
Kategóriák
Segíthetünk?
Kérdése van, elakadt a rendelésben?
Segítünk! Telefon: (+36-1) 370-55-40
Hírlevél
"A néma mesterektől sokat lehet tanulni." /magyar közmondás/




Facebook oldalunk
Nálunk bankkártyával is fizethet!
Kártyás fizetés szolgáltatója:

Elfogadott kártyák:

Bankkártyás fizetés feltételei
Bankkártyás fizetés gyakran ismételt kérdései
Árukereső.hu Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz
LŐRINCZ JUDIT LÍVIA: LUCA ÍGY LÁTJA
-66%


cím: LUCA ÍGY LÁTJA
szerző: LŐRINCZ JUDIT LÍVIA
kiadó: STUDIUM PLUSZ
kiadás éve: 2012
súlya: 340 gramm
Dimenzió: 210 mm * 230 mm * 10 mm
Terjedelme: 96 oldal
ISBN: 9786155054563
   
ára: 2899 Ft
kedvezmény: 66%
internetes ár: 990 Ft
   
Belelapozás

/részlet/

 

FIONA

Én nem tudtam, mit jelent az, hogy Fionának kisbabája lesz. Persze, azt tudtam, hogy most nagy a pocakja, mert baba van benne, meg hogy majd kibújik, ezeket már a kiscsoportosok is tudják.

 

Fiona csodaszép.

– Biztos, hogy ezt a punk csajt akarod? – kérdezte Apu Anyutól, amikor kiválasztották a bébiszitterem.

– Igen – felelte Anyu.

Fionának rövid haja van, ami az égnek áll. És gyönyörű, szőke, rózsaszín csíkokkal. Igazából nem szeretem a rózsaszínt. De Fiona csodaszép. A szempillái feketék és hosszúak. A körmei csillognak, és csillogó díszek vannak a fülében, a köldökében, meg az orrában is. Sőt, még az egyik fogán is.

Fiona sokkal szebb, mint Ancsi vacak hercegnői.

– Ki az, aki érted jött? – kérdezte Ancsi egyik délután, amikor Fiona jött értem az oviba.

– A barátnőm – feleltem, csak úgy lazán. Komolyan, látnotok kellett volna Ancsit! Majd megpukkadt az irigységtől!

 

Amikor először volt nálunk, Fiona elvitt sétálni. Éppen esett az eső.

– Nem fogsz elesni? – kérdezte Anyu aggódva Fionát. Fiona ugyanis szűk miniszoknyában és tűsarkú cipőben volt.

– Nem fogok – felelte. – Tizennégy éves korom óta nem volt más rajtam, csak miniszoknya és tűsarkú.

És tényleg, mindig abban jár.

A játszótérre mentünk, és útközben begyűjtöttük a homokozó vödrömbe az összes csigát, amit találtunk. Visszafelé meg azokat, amiket odafelé nem találtunk meg. Otthon, a kertben csigaversenyt játszottunk. Kövekből és fadarabokból akadály pályát építettünk, és néztük, hogy melyik csiga jut át rajtuk. A barna-fehér csíkos győzött.

– Lányok, gyertek be, mert megfáztok! – kiabált ki Anyu a kertbe, amikor újra szakadni kezdett az eső.

Bementünk. Sajnos a csigákat Anyu nem engedte behozni, úgyhogy kint hagytuk őket a homokozó vödrömben. A tetejére egy cserépaljat tettünk, hogy szét ne szaladjanak.

Az előszobában Fiona lerúgta a tűsarkúját és besétált a konyhába. Pedig akkor volt nálunk először, tényleg. Meleg kakaót készített nekem, kávét főzött Anyunak és magának. Megvajazott néhány szelet kalácsot, és az egészet kihozta a nappaliba. Nagyon fincsi volt. Evés közben elmesélte, hogy öt kisebb testvére van, és két madárpókot tart otthon. Terráriumban laknak, és szöcskéket esznek. (Mármint a pókok, nem a testvérei.)

Anyu és én rögtön imádni kezdtük.

 

– Luca, a csigákat vissza kell vinni az utcára és ott elengedni – mondta Anyu.

– Nem – mondtam én.

– De igen, a vödörben elpusztulnak – felelte Anyu.

– Akkor engedjük el a kertben, hátha itt maradnak! – kérleltem.

– Akkor meg a növényeim pusztulnak el, mert felfalják a leveleiket.

Még amikor Fiona elindult, akkor sem tudtuk, mi legyen a csigákkal. Az ablakból néztem, ahogy megy kifelé a kerti úton. Szakadt az eső. A kapuban megállt. Köszönt a szomszéd bácsinak. Elkezdett vele beszélgetni. Sokáig.

–Anyu! Fiona a szomszéd fickóval beszélget!

– Nocsak – jött oda Anyu. – Nem is tudtam, hogy tud franciául.

A szomszéd bácsi ugyanis francia.

– Bonzsúr! – mindig így köszönünk neki.

– Bonzsúr! – feleli ő mindig mosolyogva.

Már jó régóta vigyorgunk és bonzsúrozunk egymásnak, de többet sosem mondunk neki, mert nem tudunk franciául.

De Fionával már egy órája szövegeltek a kapunál.

Azután Fiona visszasétált a teraszra, felkapta a homokozó vödröm a csigákkal, és odaadta a szomszédnak.

– Anyu! Fiona odaadta a csigáim a francia fickónak!

– Legalább nem az én virágaim fogják megkajálni! – kiabált be Anyu a konyhából.

 

A következő héten azzal toppant be Fiona, hogy ebédmeghívásunk van Zsanlük-től.

– Ki az a Zsanlük? – kérdezte Anyu meghökkenve.

Fiona hüvelykujjával a szomszéd ház felé bökött.

– Ó! – csodálkozott el Anyu.

– Ó! – csodálkoztam én, amikor egy nagy tálban ez a Zsanlük kihozta a csigáim megfőzve. De nem sírtam el magam, mert nem akartam, hogy Fiona nyámnyilának gondoljon.

– Ó! – csodálkozott el Anyu, amikor Zsanlük ezt mondta:

– Eredeti francia recept, fokhagymával és fehérborral. Így elkészítve a legfinomabb.

– Te tudsz magyarul? – kérdeztem.

– Hát persze! Nem tudtad? – csodálkozott a francia szomszéd. –Tíz éve itt élek!

– Nem tudtam – vontam meg a vállam.

– Ezért nem álltok szóba velem? – fordult Anyuhoz.

– Aha… – mondta Anyu, és elpirult.

Kínos csend telepedett közénk.

– Eszel a csigáidból? – kérdezte végül Fiona.

– Aha… – válaszoltam.

Szinte hihetetlen, de a csigák rettentő finomak voltak! Kicsit sajnáltam őket, de Fiona megnyugtatott, hogy jövő hétre megint esőt mondanak, és majd szedünk újakat. Zsanlükről pedig kiderült, hogy jó fej. Nem olyan jó fej, mint Frici, de azért elég jó fej.

 

Este Apu fürdetett. Fürdés után pedig tetkókat ragasztott rám.

– A dínót ide rakd! – tartottam a kezem.

– Oké…

– A sárkányt ide!

– Így, ide…

– A virágot pedig a popsimra.

– Micsoda? – kérdezte Apu. – Hát ilyet meg honnan találsz ki?

– Fionának is a fenekére van tetoválva egy rózsa.

– Oké, legyen a punk csaj! – kiabált ki Apu Anyunak.

Így hát Fiona lett a bébiszitterem.

 

Most pedig elmegy tőlem, mert kisbabája lesz. Egy félig francia kisbabája. Múlt héten férjhez ment ahhoz az utálatos Zsanlükhöz. (Csodaszép menyasszony volt!) És nemsokára anyuka lesz, és a saját gyerekét fogja szeretni, nem engem.

Én nem tudtam, mit jelent az, hogy Fionának kisbabája lesz. Hát most megtudtam. Ezt jelenti.

– Igen, a kisbabámat mindenkinél jobban fogom szeretni, még nálad is. Mert minden Anyuka a saját gyerekét szereti a legjobban. De rögtön utána te következel – mondta.

Nem válaszoltam.

– És itt fogok lakni a szomszédban. Többet fogunk találkozni, mint eddig.

Hallgattam.

– Na jó, szükségem lesz egy bébiszitterre, és ha nem akarod, hogy mást válasszak, jó lesz, ha abbahagyod a duzzogást, és felkötöd a gatyád – azzal elment.

 

Jó lenne, ha ma este Fiona bebújna mellém egy kicsit az ágyba, és megölelgetne. Meg, ha valaki elmondaná, hogyan kell egy kisbabával foglalkozni.

Életrajz

Lőrincz Judit Lívia önéletrajz

 

1971. február 11-én születtem Budapesten. Életem első két évtizedét írógépkopogásban töltöttem, mert apukám otthon dolgozik, és lassan kialakult bennem az elhatározás, hogy író soha nem leszek. Anyukám viszont – a türelem élő szobra – végigolvasta nekem és az öcsémnek a gyerekkorunkat.

Általános iskolában még a technika és a rajz volt a kedvenc tantárgyam. A magyar irodalommal szemben meglehetősen ellentétes érzelmeim voltak, fogalmazásokat írni és olvasni – persze, hogy nem a kötelező olvasmányokat – imádtam, verset és életrajzokat bemagolni viszont rettentően utáltam. Gimnáziumban már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem a vizuális művészetek felé sodródom. Igaz, minden anyaghoz szívesen nyúltam, kollázsokat készítettem, fényképeztem, de rajzolni és festeni nem szerettem, ami pedig ugye, a vizuális művészetek alapja.

1989-ben leérettségiztem, tettem egy rövid kitérőt az idegenforgalmi tanulmányokban – amely alatt rájöttem, hogy ez egyáltalán nem nekem való –, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem spanyol szakára mentem tanulni, végül az ELTE BTK portugál szakán diplomáztam 1996-ban. Az egyetem alatt mi még kézzel írtuk a házi dolgozatokat, de amikor ínhüvelygyulladásom lett, egy műszakira járó barátom segítségével megvettem életem első számítógépét.  Ez komoly áttörés volt, de még mindig tartottam magam ahhoz az elhatározáshoz, hogy író nem leszek, mert akkorra már azt is felfogtam – hiszen közelről láttam –, hogy ez mennyi munkával jár. Olvasni azonban továbbra is imádtam, mesét, ponyvát, klasszikusokat, bármit, de elsősorban és mindenekfelett sci-fit.

Hálával tartozom Bánki Évának, aki a portugál szakon tanított – és valószínűleg már nem is emlékszik rám –, mert a belőle áradó hozzáértés, a lelkesedés és szenvedély az irodalmi szövegek iránt, többet ért minden ténynél, amit órán meg lehet tanulni. A mai napig úgy gondolom, hogy az édesapám tanított meg írni, az édesanyám oltotta belém az olvasás szeretetét, és Bánki Éva tanított meg igazán olvasni.

Ugyanebben az évben másoddiplomát szereztem újságírásból az ELTE Szociológiai Intézetében.

Diploma után a médiában helyezkedtem el, az azóta már megszűnt M-Sat televíziónál a Nickelodeon gyerekcsatorna beindításán dolgozó stáb tagja voltam. Írtam a leveleket a gyerekeknek a Zöld Tündér nevében, fordítottam a sorozatok szövegeit, szerveztük a szinkront és az adást, nagyon jó munka volt. Később külsősként próbálkoztam különböző műsorgyártó cégeknél, de az elhivatottságom nem volt elég erős ahhoz, hogy az ottani zűrzavaros állapotokat és financiális problémákat túlélje.

Így hát a könyvkiadásban kezdtem el tevékenykedni. Közben a legjobb barátnőmmel, aki rajzfilmrajzoló, azon viccelődtünk, hogy egyszer csinálunk majd egy mesekönyvet, amit én írok és ő rajzol. (Nem gondoltuk komolyan.) Aztán elolvastam egy mesekönyvet, amire azt találtam mondani: „Én ennél jobbat is tudnék írni”. És innen kezdve már nem volt visszaút. 2000-ben jelent meg első mesekönyvem „Balambér, a bálnaborjú kalandjai távoli tengereken” címmel, majd a „Balambér és Bonifác, a csavargó bálnaborjak” című, és egy verses kifestő „Balambér és cimborái” címmel. Igen, a barátnőm készítette hozzá a rajzokat.

Ezután hosszú kihagyás következett, mialatt gyerekeket szültem és elindítottam őket óvodába, iskolába, és valahol ezenközben még férjhez is mentem. Mire sikerült végre kialudnom magam és energiát gyűjtenem az újrázáshoz, eltelt jó pár év. Az újrakezdést a Pagony Könyvkiadónál 2010-ben megjelentetett „Autósmesék” című antológiában a „Zápor Jóska” című rövid mese jelentette. Közben folyamatosan kerestem azt a kiadót, akinek a profiljához passzolnak a történeteim, és akivel egyetértünk abban, hogy milyen is egy szép, jó és – legyünk egy kicsit realisták is – eladható mesekönyv. Így találtunk egymásra a Studium Plusz kiadóval, ahol 2011 októberében útjára indítottuk a Pufi Kandúr sorozatot.


Luca elalvás előtt az ágyában gondolkozik. Azokról, akiket szeret, és azokról, akiket nem. És persze azokról az izgalmas dolgokról, amik megtörténnek vele. Hol egy szakállas agámát kap, hol egy doboz mákszemnyi bigyót. Máskor keréken guruló gyilkos robottal találkozik, vagy tolvajt fog. Minden este van min töprengeni. A világ, amit maga körül lát, néha furcsa, néha vicces, máskor szomorú. De Luca szemével mindig és mindenekfelett érdekes.

Szállítási idő: 2 munkanap

Mai aktuális
2018. 4. 23., hétfő, Béla napja van.
Holnap György napja lesz.
Váltakozóan felhős21 °C, Váltakozóan felhős
likeikon