Ez a termék az árkötöttségi törvény (1997. évi CXL.törvény, VIII/A) hatálya alá tartozik, ami azt jelenti, hogy a megjelenéstől számított 1 éven belül 10 %-nál nagyobb kedvezményt a fogyasztói árból nem kaphat rá a vásárló (beleértve az ingyenes szállítási díjat és a tündérpontot is). A kedvezmények együttesen nem haladhatják meg a fogyasztói ár 10 %-át.
Szerelem villámcsapásra
„Egész életemben csak egyvalaki nézett rám így.”
Neve és Jamie gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok. Mindenki úgy gondolja, hogy egymás mellett fognak megöregedni. Aztán egy nap a sors közbeszól: egy váratlan tragédia elragadja Jamie-t, és Neve magára marad.
Egy sarokkal arrébb villám csap Ashbe. Túléli, de miközben lábadozik, a családja különös változást vesz észre a fiún – mintha nem ugyanaz a személy lenne, aki a baleset előtt volt.
Évekkel később az élet – vagy a sors – egymás útjába sodorja Neve-et és Asht, a lányt pedig egy ismerős érzés keríti hatalmába… Ashnek ugyanis annyi közös vonása van Jamie-vel, mintha a lelkük összefonódott volna.
Neve felteszi magának a kérdést: képes másodszor is szeretni? Vagy gyászba burkolt szíve örökre magányos marad? Felkészült arra, amit az élet még tartogat számára?
Holly Miller sikerszerző megható romantikus regénye könnyeket csal a szemünkbe, miközben melegséggel és fénnyel tölti meg a szívünk és a lelkünk.
„Okos és szívbe markolóan különleges.” – Woman & Home
„Rendkívüli.” – Beth O’Leary, Sunday Times bestsellerszerző
„Szokatlan és csoda szép szerelmi történet.” – Good Housekeeping