A BŰNÖSSÉG KÉRDÉSE - SZERVEZETT BŰNÖSSÉG ÉS EGYETEMES FELELŐSSÉG

A BŰNÖSSÉG KÉRDÉSE - SZERVEZETT BŰNÖSSÉG ÉS EGYETEMES FELELŐSSÉG

Vonalkód
9786155513053

A BŰNÖSSÉG KÉRDÉSE - SZERVEZETT BŰNÖSSÉG ÉS EGYETEMES FELELŐSSÉG


Karl Jaspers 1945-ben térhetett vissza professzorként arra a heidelbergi egyetemre, ahonnan a nemzetiszocialista rezsim 1937-ben eltávolította. Visszatérése után a bűnösség kérdésének szentelte első egyetemi kurzusát; az 1946 januárjában és februárjában megtartott előadásokat még ugyanebben az évben könyv formában is megjelentette. A német filozófusok közül Jaspers volt az, aki elsőként nézett szembe a bűnösség kérdésével, azzal, hogy a németség mennyiben tekinthető felelősnek mindazért, ami 1933 és 1945 között kezdetben csak Németországban, aztán a világháború kitörése után szerte Európában történt. Jaspers merész számvetésére egyaránt jellemző a mélységes felháborodás, a totalitárius uralom szenvedélyes elítélése, valamint a felelősségteljes, a jövőbe is tekintő gondolkodás precizitása, higgadtsága. A filozófus négyféle fajtáját különíti el a bűnösségnek: ezek a büntetőjogi, politikai, morális és metafizikai bűnösség. Meglátása szerint az egyes ember politikai felelősséggel tartozik azon bűnökért, melyeket saját állama követ el, de ez nem azonos a szokásos értelemben vett kollektív bűnösséggel. A bűnösség megvallása mellett nagy figyelmet szentel Jaspers a németség szellemi újjászületése, a megújhodás lehetőségének.
A kötetben helyet kapott Hannah Arendt hasonló témájú tanulmánya is, ennek szemléletmódja azonban a kollektív bűn vonatkozásában több ponton különbözik Jaspersétől.
E kötet a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából jelenik meg.
Borító ár:
2 990 Ft
Korábbi ár:
2 990 Ft
Online ár:
2 183 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása