Virtuózok - CD melléklettel (Gyöngyösi Ivett)

Virtuózok - CD melléklettel (Gyöngyösi Ivett)

Vonalkód
9789633491171

Virtuózok - CD melléklettel (Gyöngyösi Ivett)


Három különböző borító, azonos tartalom - válassza ki az Önnek legjobban tetszőt!

Valljuk be, régóta ki voltunk éhezve egy igazán jó televízióműsorra. Hiányzott az elegancia, a melegség, az őszinteség a képernyőről. Amikor elindult a Virtuózok, a lelkesedés mindannyiunkat magával ragadott. Vártuk a péntek estéket, végre volt miért bekapcsolni a tévét, mert a Virtuózok inspirált, felemelt, meghatott, hitet adott és példaképeket. Nekünk, műsorkészítőknek küldetéssé vált, hogy a televízió által sokakkal szerettessük meg az addig csak kevesek által hallgatott klasszikus zenét.

A műsorban szereplő tehetséges fiatal zenészek most interjúkban mesélnek arról, hogyan vált életük részévé a zene, amely számukra sikerélményt és önbizalmat ad. Beavatnak mindennapjaikba: kiderül, egyikük sem csodabogár, terveik, álmaik aligha különböznek más gyerekek vágyaitól. Megszólalnak a szülők és a tanárok is, akik nem hallgatják el a zenetanulással járó nehézségeket, kétségeiket sem. A zsűritagok és a televíziósok pedig a beszélgetésekben is a komolyzenét körbevevő falakat lebontva teszik mindenki számára közérthetővé, szerethetővé a klasszikus muzsikát.

A műsor emlékezetes pillanatait csodálatos fotókkal és zenei válogatással idézzük föl, ily módon is feledhetetlenné téve a Virtuózokban átélt élményt.

Az interjúkat olvasva, remélem, hogy az olvasók is úgy vélik majd, a zenetanulás, a gyakorlás komoly munkája ellenére, lélekemelő elfoglaltság, s hogy a klasszikus zene nem a kiváltságosak jutalma, nem csak a vájtfülűeké, hallgatásához különleges zenei műveltségre sincs szükség, csupán nyitott fülre és szívre.
Varga Edit

A CD tartalma:
1-Boros Misi – Joseph Haydn: No. 11. (D-du´r) zongoraverseny, Hob XVIII: 11 - III. Rondo all’ Ungherese
2-Szauer Bianka – Deborah Henson-Conant: Baroque Flamenco
3-Kiss Zoli – Jean Baptiste Accolay – arr. Jakub Kowalewski: No. 1. (a-moll) hegedu?verseny – I. Allegro moderato
4-Sa´ndor Zoli – Pablo de Sarasate: Bevezete´s e´s tarantella, Op.43.
5-To´th Betti – Reinhold Gliere: Ha´rfaverseny, Op.74. – III. Allegro giocoso
6-Lugosi Da´niel Ali – C. M. von Weber: No. 1. (f-moll) klarine´tverseny, Op.73. – I. Allegro
7- Foki Da´niel – Erich Wolfgang Korngold – A halott va´ros, Op.12. Pierrot ta´ncdala „Mein Sehnen, mein Wa¨hnen”
8-Demeniv Miha´ly – Vladimir Zubitzky: Ommagio ad Astor Piazzolla
9-Gyo¨ngyo¨si Ivett – Fre´de´ric Chopin: Andante spianato et Grande polonaise brillante, Op.22. – Polonaise
Borító ár:
4 900 Ft
Korábbi ár:
4 900 Ft
Online ár:
3 577 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása