Windows 8 és 8.1 mindenkinek

Windows 8 és 8.1 mindenkinek

Vonalkód
9789639425828

Windows 8 és 8.1 mindenkinek


A Windows 8 jelentős változást jelent kezelés tekintetében a korábbi verziókhoz képest. Amit eddig húsz éve megszokott volt, azt leváltotta egy teljesen más kezelésmód. Bár ez még csak részben igaz a Windows 8-ra, mivel még megmaradt az asztal, és jópár alkalmazás kezelése is történhet a régi módon, de a programok egy részénél ezek már nem működnek. Talán az a legpraktikusabb, ha megpróbálunk mindent elfelejteni, ami eddig megszokott volt a számítógép kezelésének tekintetében. Felejtsük el a Start menüt, a Win-Tab billentyűkombináció látványos ablakváltását, a bezáró-, minimalizáló és előző meret gombokat az ablakok jobb felső sarkában, a parancsikonok létrehozását a Start menüből, az átlátszó ablakokat, a kikapcsológombot és még rengeteg olyan hasznos lehetőséget, melyet megszoktunk és eddig szívesen használtunk. Helyettük pedig ismerjünk meg a csempék használatát és a speciális egérmozgásokat. A Windows 3-as verziói a Windows 95 egyik legnagyobb előnye az volt, hogy láthattunk a tálcán minden programot, ami éppen futott, így könnyen át tudtunk rájuk váltani. Ezt a nagyon hasznos dolgot a Microsoft most lerombolta. A csempés felület programjai ugyanis nem jelennek meg a tálcán az asztalon futtatott programok pedig a csempés felületen. Lényegében két teljesen külön felületünk van, melyet párhuzamosan kell használnunk, ez pedig jelentősen elbonyolítja a használatot. Számos korábbi kedvelt alaklamzás sem fut a Windows 8 alatt és még kompatibilitási varázsló sem áll a rendelkezésünkre. Helyette viszont megadhatjuk minden személyes adatunkat, amihez egy szoftverfejlesztő cégnek vajmi kevés köze kell hogy legyen. Egy új világ jön tehát, melyben mások döntik el, hogy mi mit szeretnénk, nekünk mi tetszik és mi nem.
E könyv segítségével megismerheti a tisztelt olvasó a Windows 8 kezelését. Olvasása során a legalapvetőbb tudnivalóktól kezdve, a rendszerhez tartozó programok használatán át, a különböző beállítási lehetőségekig sok mindent megtanulhat. A közérthető nyelvezet miatt bátran ajánljuk akár kezdőknek is, de hasznos lehet azok számára is, akik a rendszer beállításaival, finomhangolásával szeretnének foglalkozni. A könyv első fejezete áttekintést nyújt az alapismeretekről, így a kezdők számára is érthetővé válnak a később tárgyaltak. Akinek viszont már nem újdonság a számítógép kezelése, az ezt a fejezetet nyugodtan átugorhatja, bár a Windows 8 azért tartogat meglepetéseket az öreg rókáknak is. Mivel a könyv nem csupán a Windows 8 kezelésével foglalkozik, hanem részletesen tartalmazza a Windows alatti fájlkezelést, egyes Internetes szolgáltatásokat, számos Windows-os program használatát, valamint a Windows beállításait is, így akár az ECDL vizsgához való felkészülésben is hasznos segédeszköz lehet. A könyvvel egy középutat szeretnénk mutatni a kezdőknek szóló anyag és a teljesen kirészletezett, minden apró részletre kiterjedő referencia közt. Azoknak ajánljuk tehát, akik többet kívánnak tudni az alapvető kezeléshez szükséges tudnivalóknál, de nem ez a szakmájuk, így bár mélységében érdeklődnek a lehetőségek iránt, de nem akarnak rendszerprogramozókká válni. A könyv kitér a nem hétköznapi tevékenységekre is, így bár a könyv nem egy teljes referencia, mégis átfogó képet ad az átlagosnál mélyebb ismeretekről is. A könyvben megtalálható mind a Home, mind pedig a Professional változat komponenseinek leírása, illetve a külön letölthető extrák egy része is.
Borító ár:
2 990 Ft
Korábbi ár:
2 990 Ft
Online ár:
2 183 Ft
- 27%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása