A készülődés éjszakái

A készülődés éjszakái

Vonalkód
9789632271439

A készülődés éjszakái


Hullámzó sorsot élt meg Sütő András munkáinak az a gyűjteményes kiadása, amelyet színműveinek első kötetével a Szépirodalmi Kiadó indított el 1989-ben. Könyveinek összeállításában az írót előbb a diktátoros idő, majd súlyos sebesültsége és gyógykezelése bénította. A kiadók viszályos élete tovább bonyolította a művek sorsát; a Szépirodalmi Kiadó elmúlását követően az Akadémiai Kiadó, majd a szerkesztő is változván, a Helikon Kiadó volt a művek gazdája, s végezetül a csíkszeredai Neptun Impex R.T. jóvoltából naplóinak közreadásával (Erdélyország, mit vétettem? I-II) a sorozat 2002-ben fejeződött be.
Sütő András halálát követően (2006) hagyatékát, levelezését, jegyzeteit is megismerve a Helikon Kiadó elhatározta, hogy munkái korábbi kiadásainak tiszteletében, kevéssé ismert, illetve kötetben eddig nem közölt anyagokkal gazdagítva, és több ponton módosított szerkezetben újra indítja az író életművének kiadását. Ebben a tizenöt kötetre tervezett sorozatban ismert szépirodalmi művei, drámái, esszéi mellett, majd helyet kapnak levelei, eddig kötetbe nem sorolt beszélgetései, beszédei, mesefordításai is. Újdonságot ígér, hogy Álomnaplója mellett korai, kolozsvári publicisztikai munkásságának, majd későbbi, marosvásárhelyi korszakának legjobb darabjai is könyvbe sorolódnak. A korai prózai munkáit egybefoglaló kötetbe pedig bekerül első, terjedelmesebb munkája, az 1956-ban közreadott Félrejáró Salamon című szatirikus kisregénye, amely azóta sem jelent meg, így a magyarországi olvasók nem ismerik. Abban is gazdagodik a most induló sorozat, hogy beillesztjük Sütő Andrásnak ismeretlen, már betegségében, a végső számvetés jegyében készült vallomásait, amelyek az író életéről, munkásságáról, közéleti küzdelmeiről fontos adatokat, tényeket közölnek. Törekvésünk, hogy az egyes kötetek az író teljes életművének látószögében szerveződjenek. Így e mostani, első gyűjtemény, a Készülődés éjszakái is, amely Sütő András gyermek- és ifjúkorát, emberi, alkotói formálódását, közügyi gondolkodásának alakulását az írások tágas időtartományában és változatos műfajokban idézi fel a hetvenes évekig.
Borító ár:
3 990 Ft
Korábbi ár:
3 990 Ft
Online ár:
2 993 Ft
- 25%


Jelenleg nem kapható!
+1% TündérPont
Hírlevél feliratkozás
Érdeklődési körök kiválasztása